Töltse szabadidejét festői környezetben, Baja város szívében, az újonnan megnyílt "Hotel Kaiser" szálláshelyén, amelyek Baja város történelmi főterén, a Kossuth-díjas építészmérnök, Vadász György tervei alapján megépített igényes kivitelű épületben várják a pihenni vágyó vendégeket.
Szálláshelyeinken összesen 100-110 fő kényelmes elhelyezését tudjuk biztosítani 2-3-4-5 férőhelyes szobákban, lakosztályokban. Csoportokat 40-60 főig tudunk fogadni.
Az újonnan épült Szentháromság téri épületkomplexum belső szárnyában az 1-2-3-4. emeleten fürdőszobával ellátott különálló szobákat alakítottuk ki. A szobákat lifttel lehet megközelíteni. A szálláshely akadálymentes a parkolótól a szobákig, küszöbök nincsenek, a vizesblokkokon nagyméretű ajtók találhatók. Vendégeinknek 15 igényesen kialakított nemdohányzó szoba áll rendelkezésére, melyek közül – a nagyobb nyugalom érdekében – 3 szoba a belső udvarra néz, kettő pedig a Szentháromság térre tekint. Szobáink 2, illetve 3 ággyal felszereltek. Ebben az épületben 33 fő számára tudunk kényelmes szálláslehetőséget biztosítani. Szobáink hidromasszázs zuhannyal/káddal, hűtő/fűtő-klímával, kábeltévével és (kábeles vagy wifi) internet hozzáféréssel felszereltek. A fűtés egyedileg szabályozható, radiátorokkal megoldott. A koncert típusú, masszív hálószobabútorok ékszerként szépítik-díszítik a szobákat, és garantált pihenést biztosítanak. A superior szobák tágas terasszal rendelkeznek. A parkolás az épület előtt, a Szentháromság téren (biztonsági kamerával felügyelt) ingyenes. Igény esetén korlátozott számban az épület alatti teremgarázsban is van parkolási lehetőség. Lift biztosítja vendégeink számára a szobák kényelmes megközelítését. A Recepció 24 órán át üzemel, éjjel-nappal hívható telefonszáma: +36-30-223-6633 Az épületben bank és étterem is található, a szomszédos épületben pedig a Tourinform Iroda nyújt felvilágosítást Baja látnivalóiról és aktuális programjairól.
Szálláshelyünk nem dohányó. Dohányzási lehetőség az udvaron kijelölt helyen.
A gasztronómiai igények (halászlé/túróscsusza) kielégítése 20 főig helyben, a Pepita Étteremben,
50-60 főig a Sobri Halász Csárdában lehetséges.
Csoportoknak félpanziós ellátást is tudunk biztosítani.
Grillezés, bográcsozás a Tóth Kálmán utcai egységünkben megoldható.
Igény esetén dunai hajókirándulást, bajai halászlé- vagy borkóstolást szervezünk
a környező sváb falvak pincéiben (50-60 fő).
Tóth Kálmán ucai egységünkben finn és infra szaunával, pihenőágyakkal várjuk vendégeinket.
Ezt a szolgálltatásunkat külsős csoportok is igénybe vehetik előzetes telefonos egyeztetés után.
Baja és környéke több túraútvonallal is rendelkezik.
Kerékpárosbarát szálláshelyünk bejárata előtt halad el a nemzetközi kerékpárút.
A vizek városa számtalan vízisport kipróbálására is lehetőséget kínál.
Sétahajózás a Sugovicán és a Dunán, evezőstúrák, tréningek (kajak, kenu vagy a sárkányhajó 16 főtől),
igény szerint oktatással.
Előzetes időpontegyeztetés: +36-30-334-91-22
Baja honlapja Baja a Wikipédián
saját parkoló, garázs, étterem, kávézó, TV a szobában, légkondicionálás, zárt parkoló, busz parkoló, nemdohányzó szoba, 24 órás portaszolgálat, kábeles vagy WI-FI internet csatlakozás
| Szoba | fő | Euro, reggeli nélkül | Ft, reggeli nélkül |
|---|---|---|---|
| Standard 33-35, 38, 45 |
1 fő | 35 Euro | 9 500 Ft |
| 2 fő | 50 Euro | 13 500 Ft | |
| Superior 36-37, 39-44 |
1 fő | 40 Euro | 11 000 Ft |
| 2 fő | 55 Euro | 15 000 Ft | |
| 3 fő | 65 Euro | 17 500 Ft | |
| Small 31-32 |
1 fő | 30 Euro | 8 000 Ft |
| 2 fő | 40 Euro | 11 000 Ft | |
| Halászlé Fesztivál | 2 fő / 2 éj | 180 Euro | 48 000 Ft |
| Reggeli (Pepita Restaurant) | 1 fő | 4-5 Euro | 1 000 - 1 200 Ft |
|---|---|---|---|
| Légkondicionálás | 1 szoba | 4 Euro | 1 000 Ft |
Az ár az idegenforgalmi adót nem tartalmazza, mely 200 Ft/fő/éj. 18 év alatt és 70 év felett idegenforgalmi adót nem kell fizetni.
Reggeli: Pepita étteremben étlapról, csoportok esetén svédasztalos megoldással.
Fizetés: Készpénzzel (Ft/Euro), bankkártyával vagy üdülési csekkel. Kedvezmény igénybevétele esetén a fizetés csak készpénzben történhet.
A szobákat az érkezés napján 12 órától lehet elfoglalni, és a távozás napján 10 óráig kell elhagyni.
|
Cím: Telefon: Fax: Szállásfoglalás/Információ: E-mail: |
Kaiserné Engert Gabriella Baja Szentháromság tér 8-10. +36-79-520-450 +36-30-223-6633 +36-30-334-9122 +36-79-520-451 Kattintson ide info@hotelkaiser.hu |